Tani Austin 

Tani Austin

Filantrópiai igazgató

Tani Austin a Starkey Jótékonyságért felelős Igazgatója. Szíve mélyéről jövő elkötelezettsége vezérli, hogy megfelelő segítséget nyújthasson hallásgondozás formájában a hallásvesztéssel élő emberek számára.

Tani több, mint 35 éves tapasztalattal rendelkezik a hallásegészséggel foglalkozó iparágban. 10 évig saját hallásgondozó praxisában dolgozott, illetve az Illinois-állami Közegészségügyi Minisztérium hallókészülék forgalmazói gyakorlati vizsgabiztosaként is elismert szakember volt. Ezen felül az Illinois-i Hallás Társaság titkára- és a Hallástudomány Nemzeti Tanúsító Testület tagja volt.

2015-ben az Év Női Filantrópja címével tüntették ki az ENSZ Közgyűlésen megtartott Első Hölgyek Csúcstalálkozóján, ami a Starkey Hallásalapítvány tevékenységébe fektetett sok éves munkája eredményét tükrözi. Az alapítvány a világ legnagyobb hallásegészségügyi jótékonysági szervezete és világszerte több, mint 100 országban tevékenykedik.

Tani és férje Bill Austin, a Starkey tulajdonosa és az Igazgatótanács Elnöke, számtalan utazáson és küldetésen vett részt az alapítvány munkájából személyesen is kivéve részüket. Szüntelen erőfeszítéseiknek köszönhetően globális szinten több, mint 70 országban sikerült támogatni a helyi közösségeket az egyszerű és önfenntartó, közösség alapú hallásgondozó rendszerek kialakításában.

Az alapítványnak köszönhetően Zambiában megalakult a Starkey Hallásintézet. Az intézet egész évben tanúsított hallásegészségügyi oktatást biztosít a hallás-egészségügyi szakember utánpótlás biztosítása érdekében, gyakorlati képzésekkel együtt. Célja, hogy lefedje Afrikában a hallásspecialisták iránti növekedő igényt.

A 2021-ben induló Starkey Cares társadalmi felelősségvállalási program kereteiben, Tani Austin elkötelezetten folytatja a rászoruló közösségek támogatását a hallással kapcsolatos területeken. A Speciális Olimpiai Játékokkal kötött partnerség révén a Starkey Cares fogyatékkal élő sportolók ezreit segíti szerte a világon, hogy hallókészülék ellátásban részesülhessenek, amihez más módon nem lenne lehetőségük. Lenyűgöző munkája elismeréseként Tani Austint a közelmúltban a Minneapolis St. Paul Business Journal 2023-as év Women in Business kitüntetettjének nevezte ki.

Szakterületünk a hallás

Nézze, hogyan definiáljuk újra az iparágat és újrafeltaláljuk a hallókészüléket.