A hallás folyamata

A fület elérő összes akusztikai jel – akár egy autó motorzaja, akár egy beszélgetőtárs hangja – a levegő mozgását jelenti. A hanghullámokat a levegő továbbítja, mely ezáltal a hang „szállítóeszköze".

Ha egy tó vizébe követ dobunk, a víz felszínén hullámok keletkeznek. Hasonló módon terjednek a levegőben a hanghullámok is, és így érik el a fülkagylót. A fülkagyló felépítése olyan, hogy a hanghullámokat optimálisan fogja fel és továbbítja a hallójáraton keresztül a középfülbe. A hanghullámok a dobhártyának ütköznek, mely ettől vibrálni kezd.

A dobhártya rezgéseit a hallócsontocskák: az üllő, a kalapács és a kengyel adják tovább a csigának. A csigában találhatóak a rendkívül érzékeny szőrsejtek, ezek alakítják át a rezgő levegőrészecskék mechanikai energiáját elektromos energiává, mely idegi impulzus formájában a hallóidegen keresztül az agyba jut.

Az agy folyamatosan érzékeli a két oldalról beérkező jeleket és megfelelően feldolgozza őket. Ezzel válik lehetségessé az irányhallás: ez segíti a hallgatót annak megállapításában, hogy mely irányból közeledik az autó.

Ha a hangvezetés fülkagylótól az agyig terjedő útjában valamely akadály lép fel, korlátozottá válik a hallóképességünk. Ez komolyan csökkentheti az életminőséget. A Starkey modern hallókészülékei hozzájárulnak ahhoz, hogy az akadályoztatottság miatti hallásveszteséget a ma elérhető legfejlettebb módon kompenzáljuk.

A hallás folyamatának sematikus ábrázolását is megtekintheti.